Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Az Államférfi lélektana (1. rész

2014.11.20

Az Államférfi lélektana (1. rész)

Kornis Gyula híres munkája alapján (1933.), kivonat: Kozsdi Tamás, 2014. nov.

az-allamferfi-i-ii--2335021-90.jpg

EGYÉN VAGY A TÖMEG?

 

Vajon mi mozgatja a történelmet? Az egyén vagy a tömeg? Akik a tömegben hisznek, azok azt gondolják, hogy a sors dönt, nem az egyesek lángesze, jelleme vagy akaratereje. Vagyis a tömegből akárki kinőhet, bárki lehet vezető, bárkiből bárki lehet. Ezzel szemben a régies hősimádó népies történetfelfogás individualizmusa mindmáig tovább él. A néptudat mindenkor szereti a hőskultuszt: a nemzet erejét egy-egy emberben megszemélyesíteni. Az emberiség története lényegében a nagy emberek története – mondja Carlyle. Ők teremtik meg mindazt, amit az emberiség, mint újat és értékest felmutat. A Lenin kultuszban pl. az egyén semmit sem ért, csak a tömeg s a gazdasági erők döntik el egyedül a történet menetét. Noha ez így van, mégis ellentmond ennek, hogy ez a kultusz Lenin hatalmas kezdeményező egyénisége, személyes munkája nélkül létre nem jöhetett volna. Ott ahol a tömegembert, mint a történet egyedüli mozgató erőt a legmagasabbra emelve tekintik, ott Leninnek a legfényűzőbb temetést rendezik, amilyet a világ valaha látott. (mauzóleum, balzsamozás, zarándokhely). Mindezek ellenére a tömeg mindig ugyanaz marad: hősimádó.

 

Az egyén vagy a tömeg mozgatja a történelmet? A kettő együttvéve! A társas közösség többé-kevésbé meghatározza az egyént s az egyén kisebb-nagyobb mértékben befolyásolja a kollektív lelket. Az egyén nem vonhatja ki magát annak a szellemi éghajlatnak befolyása alól, amelyben felnő. Aki nem tud a tömegben visszhangot kelteni, ha a kollektív lélek fogékonysága híján nem tud hatni, akkor lángelméje dacára nem válik a történet jelentékeny tényezőjévé és hősévé. Bár sokan élnek ugyanazon történeti feltételek között, mégis csak igen kevesen válnak ki közülük, akik környezetük fölé emelkednek és a fejlődésben új korszakot nyitnak.

 

A nagy egyéniség nem pusztán azt formulázza meg világosan, ami a kor méhében már úgyis alaktalan módon bennszunnyadt, amit már homályosan mások is éreztek, hanem egészen új eszmét ébreszt, új vágyat gerjeszt, új célok távlatát nyitja meg, amire addig senki sem gondolt. Olyan problémákat vet föl és old meg, melyek előtt addig mindenki közömbösen haladt el. A nagy egyéniség történelemformáló ereje ott mutatkozik meg, hogy a kora eleinte nem érti meg, s vele szemben kell síkra szállnia, sokszor évtizedekig. A nagy ember kezdeményező ereje sokszor nem a tömeg segítségével, mely a megszokotthoz ragaszkodik, hanem a tömeg ellenére jut diadalra. Az államférfi a szuggesztív egyéniségével képes áttörni a történeti ellenállás falát.

 

(Az egyén kulcsszerepe a történelemben, példák: Perikles, Caesar, Cromwell, Napoleon, Bismarck, Cavour, Széchenyi, Kossuth) Ezek a monumentális államférfiak úgy csinálták a történetet, hogy felismerték a történeti feltételek meghatározó erejét, a helyzet természetes logikáját s démoni akaraterejüket rettenthetetlenül, a folyton felmerülő akadályokat sorban legyőzve, céljuk szolgálatába állították. Nagyságuk ebben rejlik: a kollektív történeti erőket individuális erejükkel bontakoztatták ki, sokkal gyorsabban és ésszerűbb formában, semmint azok „maguktól” fejlődtek volna ki. A történelem tárgyi logikája egyes kiváló fők tudatában előbb dereng és világosodik meg, semhogy a puszta automatikus történés napfényre hozza.

 

Viszont bármekkora is egy egyén, ha hiányzik a történelem logikája, ha pusztán az egyén fantáziája visz végbe nagy tetteket talaj nélkül, akkor nem lesz maradandó hatása és az egyén egy zseniális kalandor vagy egy felvillanó üstökös lesz.

 

A tömegpszichológia kimutatta, hogy a tömeg, általában a kollektív lélek, mint ilyen magából nem tud sem terveket kigondolni, célokat kitűzni, sem elhatározásra jutni. Az utolsó mozgató egység itt is az egyén. Az eszméket, a terveket, az elhatározásokat mindig a vezető egyéniségek kezdeményezik és sugalmazzák. A tömeg gondolkodását és cselekvését az egyének irányítják. A politikai cselekvés színpada túl kicsi ahhoz, hogy maga a nagy tömeg mozogjon rajta s irányítsa a politikai drámát. Mindig csak néhány szereplő játszik a színpadon: a vezetők. A tömeg sokszor azt hiszi, hogy az ő akarata uralkodik (ilyen egységes akarat voltaképpen nincs is). A politikában a kis szám törvénye (és nem a nagy számoké) érvényes. „A nemzetek – mondja Paul de Lagarde – nem milliókból állnak, hanem azokból az emberekből, akik tudatában vannak a nemzet feladatainak s ezért a nullák elé tudnak lépni s ezeket hatékony számmá alakítani.”

 

Az általános demokratizálódás látszólag jelentős befolyást engedett a tömegeknek a történet irányításában a régi abszolút monarchiák korával szemben. A tömeg mégis tömeg marad, a lelki struktúrája változatlan. A haladás lendítőkereke, a fejlődés igazi mozgatója mindig az egyén, ha ez az egyén a tömeg erejére támaszkodik is. (athéni hadvezér mondása: többet ér egy szarvasokból álló hadsereg oroszlán vezetése alatt, mint oroszlánokból álló hadsereg szarvas vezetése alatt.)

Az államférfiúnak szellemi alkata és jelleme egyben elvi program is. Az államférfi személyisége maga a politika. Elméleti program tetszés szerint szerkeszthető: a végrehajtásnak biztosítéka csakis a politikus személyi megbízhatósága, egész jelleme.  

 

Folyt. köv.