Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

 

2015. febr. 3. 19:40

Üdv Mindenkinek!

1. Merkúr retrográd haladás van már legalább egy hete és még egy hétig tuti így lesz vagyis a kommunikáció iránya visszafelé hat. Ez úgy jelenik meg hogy mondhatsz akármit valaki igyis ugyis félreérti sőt be is szól. A minap láttam hogy a Török Gábor védekezik és magyarázkodik mert méltatta Vona Gábor évértékelőjét, Vuity Tvrtko magyarázkodik hogy mit gondol kolleganője családon belüli erőszak áldozatáról, én nekem a koronás gondolataim miatt kell - egyelőre csak a háttérben - magyarázkodnom és állnom az érveim mellett. Szóval jobb is hogy nincsenek táviratok on line. 

2. Ehhez tedd hozzá hogy beléptünk abba a fázisba mely Merkeltől-Putyinig tart. Hogy ez mit is jelent, képzelje el mindenki. 

3. A világban elgondolkodtató szerintem, hogy a koszovobanis "kiujultak" a harcok, utcai zavargások voltak pár napja. Már Bécsben is bevándorlás ellenes hangok vannak, nemcsak a németeknél. A mai nizzai késelőt (3 rendőrt késsel az utcán támadtak meg Olaszo-ban) is Kulibalinak hivták állítólag mint a francia támadót. Nagy a család. Nógrádi Gy. megemlítette a minap a Hirtv-ben hogy persze Merkel tiszteletben tartja hogy a magyarok esetleg PAKS 2-t fejlesztenek, de benne a technika német lesz "ezzel mindent el is mondtam" fogalmazott szó szerint. Durva, hogy élve elégették a jordán pilótát. Ami a közel-keleten megy az szóval nehezen kifejezhető. A sziriza nem tárgyal az oroszokkal, bár meglepett, hogy a vezetője kommunista volt. Fura dolgok mennek Európában és szerintem még kevesebbet tudunk a folyamatokról mint eddig, vagy pedig mindenki megkergült és csak a saját érdekét kezdte el nyomni, de ezerrel. A svájci jegybank korrigál, az elengedett árfolyam (mit elengedett, rakétaként elrepüő frank) most megfogásra kerül. Már 300 alatt a HUF:CHF. 

4. Meglepve és örömmel hallottam ma egy antropológus tavalyi előadásában hogy az avarok akik ugye hatalmas népként jöttek az itt élőkhöz a 6. században egy részük a vezéri rész MONGOLID volt (koponya leletek stb. alapján) viszont ezen avar törzseknek csak 2%-a volt mongolid. Tehát a vezető réteg. Telepeik pedig a Fertő-tó mellett keletre voltak. (Mosonszentjános, Mosonszentpéter) Ez csúcs! 

5. Köszönöm a regényre vonatkozó visszajelzéseket és a véleményeket. Valamint az érdeklődést is. 

6. Apropo. A táviratok 1 véget ért, de már a táviratok 2-vel folytatjuk majd, így egy új lev-listát csináltam ahova automatikusan átvittem mindenkit aki a t1-en volt. Amúgy a lev-rendszer nem olyan mint régen, sok levél "visszapattan" vagy gondolom a SPAM-be kerül. Én ezekről nem tehetek, és remélem hogy előbb utóbb minden a célba ér. 

7. A legnehezebb sokszor az, amikor nyílt gyűlöletet lát az ember és "vezet" le a testén. Nem jó most a köz, ha van baráti, családi körötök esetleg mély belső világotok ahol jó lenni, akkor kapaszkodjatok abba erősen. Mert odakint nem sok jó van, már a térben.  

8. És egy friss hír. Egy jezsuitát keresnek a rendőrök a pilisben, mert napok óta eltünt.. Kata találta a hírt és épp most küldte: "január 27-én Varga László atya (36) eltűnt a közösségünkből, azóta sincs semmi hír róla és ő sem jelentkezett.  Egy feltevés alapján a rendőrség elkezdte a Dobogókő melletti, általa nagyon kedvelt részek átvizsgálását. Nagyban nehezíti a keresést, hogy a decemberi ónos eső miatt a Pilisbe az erdészet és a rendőrség nem enged civil keresőket, csak a hatóságok által szervezett formában folyhat a kutatás, mert életveszélyes az erdő." Akik találkoztak vele, látták szorongását, bár ennek feldolgozásában szakemberek is sokat segítettek. Az elmúlt két hónapban sokat beszéltünk vele, hogy mivel lehet segíteni. Végül abban maradtunk, hogy környezetváltozásra van szüksége, ezért a tavaszi szemeszterben a jelen feladatai alól felmentést kap és felmegy a Manrézába pihenni, megfelelő kísérést kapva." (jézusszive jezsuita hu)

9. Aki a világpolitika friss alakulása felől érdeklődni érdemes Nógrádi már-már mindennapos szerepléseit követni. A FB oldala megújult és valaki naponta frissíti ahol minden videó, riport és rádióbeszélgetés még a telefonos betelefonálások is rögzítve vannak. 

 

 

Aki a fenti sorokat és még további sorokat megkap ma 21-23 óra között emailen is, annak működik a lev-rendszer. Aki nem, nézze meg a Spam-be. Ha ott se akkor jelezze felém és legalább tudom. 

* * *